Ez üzletet építeni nehéz. Mi jelentősen megkönnyítjük, kiszámítható, kevésbé stresszes és sokkal inkább élvezhető pályára tereljük.
Frissítve: 2023. December 31.
Kedves Vállalkozó,
Megértem. Hallom. Látom.
Egy üzletet építeni nehéz. Iszonyatosan nehéz.
Nyilván Te is azon aggódsz, hogy a következő ügyfél vajon honnan fog érkezni.
Stresszesen és úgy alszol emiatt, mint egy 2 éves fogzással küzdő kisbaba. 🦷
A hajad már a szürke ötven árnyalatában pompázik.
Persze ami még megmaradt.
Millió irányba próbálnak befolyásolni, hogy merre indulj.
Blogot indítsak? Esetleg Podcastet? Építsek személyes brandet?
Dokumentáljam az egész életem az Instán?
Mi a helyzet a chatbotokkal?
Futtasak néhány reklámkampányt?
Költsek 100ezret egy logóra?
Posztoljak 5x naponta a LinkedInen?
Nézd… a legtöbb vállalkozó a „na majd én megmutatom” szindrómában szenved…
Megkeverve egy kis „Na ezt is még…” és megfűszerezve egy kis „Ezt én is meg tudom csinálni” tünettel.
És végül inkább mindenbe egy kicsit belekóstolnak, aztán lesz amilyen lesz.
Hamarosan sikoltozva tekintik át azt a rengeteg tennivalót a To-Do listájukon, amit „Meg Kell Csinálni”.
Ez maga a pokol. Forró és fülledt egyszerre.
Mi pedig inkább Tabasco szósszal mosnánk a szemünket mint, hogy így üzemeltessük a vállalkozásunkat.
De ez most nem rólunk…. hanem Rólad szól.
Ezeket a sorokat most azért olvasod (és jó helyen jársz végre), mert a vállalkozásod nem ott tart ahol tarthatna.
Vagy éppen szárnyal, de még többet szeretnél.
Nagyobb biztonságot.
Több pénzt.
Több szabadidőt.
Több jó emléket.
Több időt a családoddal.
Több elsőosztályú repülőutat a pároddal olyan helyekre, ahol homok kerülhet a lábujjaid közé.
Bármi is az, amit keresel…
Mindez azzal kezdődik, hogy a tettek mezejére lépsz és felveszed velünk a kapcsolatot.
Menedzselt és „a-te-céljaid-elérése-érdekében” végzett digitális és offline marketing szolgáltatások kis- és középvállalkozóknak. És ha kérdeznék, igen garantált eredménnyel és még az illatunk is jó 😜
Üzleti programok, trainingek olyan vállalkozóknak, akik komolyan gondolják, hogy cégük növekedési stratégiáját (és mindezt nem 10 éves távlatokban szeretnék elérni)
Ugorjuk át a találgatások, próba-majd-hiba és a véget nem érő „majd én kitalálom” korszakot. Helyette használjunk ügyfélszerző csatornákat, keretrendszeket és tudományos ügyfélmegközelítést (ez itt már nem a puszta remények földje).
Minden ügyfelünk érdeke számunkra szent és sérthetetlen. Sajátunkként kezeljük.
Partnereink sikerét valahol a magunkénak is érezzük. Ha ennek csak 1%-hoz járultunk hozzá, akkor már elégedettek vagyunk.
És mindezt 0.0%-os hibarátával, mert 1 valamit nem tolerálunk. Az pedig a hibánkból elkövetett, felesleges ügyfélkiadás.
A KKV szektortól a multinacionális vállalatokon át, van szerencsénk minden márkát a saját kihivásaival szemben támogatni.
Tudjuk a vadnyugat – ami manapság az internet – tele van mindenféle „guruval” és „marketinges vállalkozóval”, akik varázsütést ígérnek, majd garázsmegoldást szolgáltatnak és ezek sok esetben tényleg kb. annyit érnek, mintha Te magad megnéztél volna egy YouTube előadást a témában.
De mi tartjuk magunkat, ahhoz a legendás amerikai kifejezéshez, ami Marlon Brando szájából is elhangzott a Keresztapa nagysikerű alakításában: „Let’s be Frank here”, ami annyit tesz „Öntsünk tisztva vizet a pohárba.” vagy „Beszéljünk nyiltan”.
A vállalkozások 20%-a az első évben, 30%-a második évben és 50%-a az alapítástól számított 5. évig becsődöl. Lássuk be, ezek nem túl kedvező statisztikák.
Ennek az egyik oka az, hogy még ha a vállalkozás rendelkezik is marketing költségvetéssel, de sok esetben mielőtt ide-oda locsolgatnák a büdzsé jelentős részét, nem teszik fel az alapvető kérdést:
„Reklámozható-e a vállalkozás? Van mit reklámozni?”
Egyszerűen csak beleugranak egy Facebook kampányba, egy kis Tik-Tok vagy Instagram videózásba és mikor nincs megtérülés, akkor sok marketinges széttárja kezeit és csak annyit mond: „Pedig mi hoztuk a látogatottságot.”.
De addigra már a pénzünk jelentős része elfogyott.
Ilyenkor nézünk új marketinges után, vagy kezdünk bele az említett „Na majd én megcsinálom.” korszakba.
De minek, ha nincs felkészítve a cég a látogatók fogadására, irányítására, megtartására?
Itt lépünk a színre mi.
Persze mi sem tudhatunk mindent. Nem kínálunk általános megoldásokat sem.
De tartjuk magunkat a „Let’s Be Frank Here” mottóhoz, és már az első konzultáció alkalmával megmondjuk, hogy tudunk-e segíteni vagy sem.
Viszont, ha úgy találjuk, hogy tudunk megoldást kínálni és fel tudjuk építeni egy naprakész, bevételt generáló marketinget részedre, akkor ezt garanciával vállaljuk.
Nálunk az egyik legfőbb szempont, hogy a folyamatok átláthatóak legyenek. Pontosan mérünk minden vállalt feltételt.
Így ha nem hozzuk a számokat és megtérülést, akkor nincs fizetség sem.
Ilyen biztosak lennénk a dolgunkban?
Igen.
Ez bíztatóan hangzik?
A jó digitális marketing ügynökség ismeri a vállalkozásod kívülről-belülről. Megvizsgálja a honlapodra érkező összes forgalmat, és befektet a számodra legideálisabb online platformokba. Folyamatos együttműködés mellett felülvizsgálja a befektetett összegeket és megtérüléseket, új lehetőségeket térképez fel, hogy Neked a lehető legnagyobb megjobb eredményeket hozza.
De a többi digitális ügynökséggel szemben, a DelightAD nem csak ezeket az online megoldásokat kínálja, ami feltételez egy már megalapozott jelenlétet online és offline is. Mi felkészítünk a háborúra, felfegyverzünk a legmodernebb eszközökkel, hogy nem csak jelen lehess a mai online térben, de meg is előzd ott versenytársaidat, és a honlapodból egy automatizált bevételt generáló ügyfélmágnest alakítunk ki.
Minden általunk vállalt eredményre garanciát vállalunk. Legyen az Google Ads, Facebook Marketing, mi azért kapunk pénzt amit hirdetünk. Tehát, ha nincs meg a megállapodott eredmény, akkor nincs fizetség sem.
Ehhez azonban teljes transparenciára van szükség. Tehát mindkét oldalról, részedről is látnunk kell, hogy pontosan mi történik a hozott látogatóval és az milyen megtérülést generált.
Ha nem tudunk garanciát vállalni, mert nincs meg a haszonkulcs a megtérülésre, nem megoldást a mi szolgáltatásunk, vagy mert az átláthatóság nem biztosítható, akkor egyszerűen nem vállaljuk a megbízást.
Ha Te tényleg elszántad magad, hogy kimozdítod vállalkozásod a jelenlegi mederből és komoly növekedést szeretnél, akkor tudunk együtt dolgozni. Függetlenül attól, hogy most jelenleg egyszemélyes hadseregként működteted álmaid vállalkozását.
Ha érted mit jelent 1000 Ft befektetés, ami 5000 Ft-ot hoz, akkor tudunk együtt dolgozni.
Ha készen állsz, hogy marketing, grafikai tervezés, digitális stratégia területein is fejleszd a céged, akkor tudunk együtt dolgozni.
Na ez az a kérdés, amire nincs jó válasz. Illetve az a válasz, hogy „Ez teljesen a Te vállalkozásodtól függ”.
Mivel személyre szabott megoldásokat kínálunk, így nem mondhatjuk, hogy pl. az Instagram Reelek készítése benne lesz, ha a Te célközönséged nem is azon a platformon mozog és ezáltal teljesen értelmetlen arra költeni.
Vannak olyan elemek, amik feltételei a sikeres digitális marketing együttműködésnek, de ezeknek részei már lehet adottak esetedben.
Maradjunk abban, hogy felmérjük a helyzetet és ajánlatot adunk. 😀
Telefon: +36 30 688 2051
Email: hello@delightad.com
Facebook: delightad.hungary
Instagram: delightadvertising
Behance: DelightAD
YouTube: @delightadagency
Rendben, kezdjük csak az elejéről újra. Nézd, mindössze 2 perc kitölteni ezt az űrlapot…*koncentrálj*… és máris megkapod az ingyenes marketing segédanyagot (€800 értékben).
Adatvédelem: A pokolnak külön bugyra van a Levélszemetet gyártók részére, de ezt mi sosem fogjuk meglátogatni.
Our website address is: https://hu.delightad.com.
If you leave a comment on our site you may opt-in to saving your name, email address and website in cookies. These are for your convenience so that you do not have to fill in your details again when you leave another comment. These cookies will last for one year.
If you visit our login page, we will set a temporary cookie to determine if your browser accepts cookies. This cookie contains no personal data and is discarded when you close your browser.
When you log in, we will also set up several cookies to save your login information and your screen display choices. Login cookies last for two days, and screen options cookies last for a year. If you select „Remember Me”, your login will persist for two weeks. If you log out of your account, the login cookies will be removed.
If you edit or publish an article, an additional cookie will be saved in your browser. This cookie includes no personal data and simply indicates the post ID of the article you just edited. It expires after 1 day.
If you leave a comment, the comment and its metadata are retained indefinitely. This is so we can recognize and approve any follow-up comments automatically instead of holding them in a moderation queue.
For users that register on our website (if any), we also store the personal information they provide in their user profile. All users can see, edit, or delete their personal information at any time (except they cannot change their username). Website administrators can also see and edit that information.
If you have an account on this site, or have left comments, you can request to receive an exported file of the personal data we hold about you, including any data you have provided to us. You can also request that we erase any personal data we hold about you. This does not include any data we are obliged to keep for administrative, legal, or security purposes.
Visitor comments may be checked through an automated spam detection service.